Küzd le a halogatást még MA!

7 tipp a halogatás leküzdésére

November 17, 2020

Bizonyára neked is ismerős lehet az az érzés, amikor pontosan tudod, hogy mi az, amit már elkezdhettél volna és mégis úgy vagy vele, hogy majd holnap, majd később, majd egyszer megcsinálod.  Ha őszinte akarsz lenni magadhoz, jelenleg hány dolgot halogatsz?

Halgatás

Számtalan oka lehet annak, hogy egy adott dolgot halogatunk, lehet hogy nem érezzük elég fontosnak, nincs meg hozzá a kellő motivációnk, úgy gondoljuk, hogy nem rendelkezünk minden szükséges erőforrással, vagy pont egy olyan feladatot halogatunk, ami számunkra kellemetlenséggel jár. Ezek mellett gyakori tényező szokott lenni a halogatásban a kudarctól való félelem, az önmagunkba vetett hit hiánya, illetve a félelem attól, hogy a környezetünk milyen véleménnyel lesz rólunk.  Az utóbbi 3 esetében nagyon fontos, hogy megvizsgáljuk a félelmeinket és dolgozzunk az önbizalmunkon, amiben nagy hasznunkra lehet egy külső segítség is.

“A halogatás az a sír, amibe a lehetőség van eltemetve.” (Marie Clarence)

Nézzünk meg néhány tippet, ami sokat segíthet a halogatás leküzdésében. Itt az ideje, hogy kezedbe vedd az irányítást és gátat szabj a kifogásoknak és a halogatásnak!

1. Írj listát azokról a dolgokról, amiket halogatsz

A listaírás segít abban, hogy pontosan lásd, hogy mik az a dolgok, amiket folyamatosan elnapolsz, és egyfajta fontossági sorrendet is alkothatsz általa a feladatok között. Csoportosíthatod is a lista egyes elemeit, hogy melyek azok, amiket te is szeretnél elvégezni és melyek azok, amelyek „kötelezőek” vagy kellemetlenséggel járnak számodra.  A legjobb, hogyha ezt a listát egy olyan helyen vezeted, ami mindig kéznél vagy szem előtt van pl. egy táblázatban, amit a mobilodról is könnyedén elérsz. Manapság már nagyon sok listakészítő alkalmazás is elérhető, ami által színeket is rendelhetünk az egyes elemekhez és könnyedén ki is pipálhatjuk őket az elvégzés után.

2. A nagyobb feladatokat bontsd fel részcélokra

Egy hosszabb időt igénylő feladatot még nehezebb elkezdeni, mint a többit, ugyanis a végét még nagyon távolinak érezed. Pont ezért, hogy a feladatot megfoghatóbbá tedd, és ne egy végtelen munkafolyamatnak lásd magad előtt, bontsd fel kisebb részcélokra és haladj lépésről lépésre. Az egyes részcélok teljesítésével pedig folyamatosan azt érezheted, hogy haladsz előre és a korábban óriásinak vélt teendő egyre kisebb és kisebb lesz.

3. Rendelj határidőt a célokhoz és a részcélokhoz

A határidőnek azon túl, hogy nyomást is gyakorol rád, van egy nagyon jó tulajdonsága, mégpedig az, hogy a „majd”-ból egy valós időintervallumot, vagy időpontot alkot. Előfordulhat, hogy egy dolgozatot vagy projektet péntek délig kell leadni, és te a feladatot egészen csütörtök estéig vagy rosszabb esetben péntek reggelig odázod el, és nagy kapkodás közepette fejezed be a határidő előtt egy pár perccel. A másoktól kapott határidők valóban bekorlátozzák a halogatási időt, de akár halogatásra is késztethetnek, hiszen „péntekig még sok idő van”. Az a legjobb, ha egy ilyen esetben is, saját magad alkotsz egy hozzád, az életviteledhez illeszkedő határidőt a külső határidőn belül, amit nyugodtan, sietség nélkül tudsz teljesíteni.

Rendelj határidőt

4. Gondold végig, hogy mit nyersz a halogatott feladat elvégzésével

Képzeld el, hogy befejezted a régóta halogatott teendőt. Milyen érzéssel tölt ez el? Milyen pozitív következményei vannak? Mit nyertél azzal, hogy nem halogattad tovább?
Megválaszolva magadnak az előbbi kérdéseket, megteremtheted magadnak azt a kellő motivációt, amire az elkezdéshez van szükséged. Írd le a válaszaidat egy papírra és helyezd egy jól látható helyre, hogy a nehezebb pillanatokban is erőt meríthess belőle.

Halogatás, Mit nyersz a feladat elvégzésével?

5. Ne adj teret a kifogásoknak

A kifogások tárháza végtelen. Ha tudod, hogy hajlamos vagy a kifogások gyártására, akkor menj a dolgok elébe és írd össze a lehetséges kifogásaidat és a hozzájuk tartozó ellenérveket, amiket élesben hatékonyan bevethetsz ellenük.  
A kifogások gyakran együtt járnak a túlgondolással is, ugyanis már a folyamat elkezdése előtt elkezdhetsz azon agyalni, hogy milyen problémák fognak majd felmerülni. Ezeket engedd el, hiszen elég lesz majd csak akkor foglalkoznod velük, ha ténylegesen előbukkannak.

6. Csak kezd el! A 10 perces szabály

Az első lépés talán a legnehezebb, hiszen rá kell szánnod magad, hogy az eddigi tervezgetéseket végre is hajtod. Biztos érezted már korábban, hogy az elkezdés nehézségei után már minden sokkal egyszerűbbnek tűnik. Sokszor csak annyi kell, hogy veszel egy nagy levegőt és minden gondolkodás nélkül belevágsz.
A 10 perces szabály értelmében tervezd el, hogy minden nap foglalkozol 10 percet a feladattal és amikor letelt, szabadon dönthetsz arról, hogy folytatod a munkát vagy abbahagyod aznapra.

7. Jutalmazd meg saját magad a feladat elvégzése után

Minden sikeresen elvégzett feladat után fontos, hogy elismered önmagad felé is a teljesítményedet és egy előre meghatározott kisebb vagy nagyobb jutalommal lepd meg saját magad. Lehet ez akár egy forró fürdő, egy új könyv, egy régóta vágyott tárgy vagy élmény. Ismerek olyan személyt is, aki saját jutalmazási rendszerként a vizsgafelkészülés idején, a könyvébe minden fejezet végére egy csokit ragasztott, amelyet az elolvasott és megtanult fejezet után fogyasztott el. A jutalom tehát bármi lehet, a lényeg, hogy számodra örömet okozzon és elismerésül szolgáljon.

Jutalmazd meg saját magad

A halogatás egy összetett probléma és az egyes megoldások nem feltétlenül válnak be mindenkinél. Sok esetben önmagunknak kell megtalálni a számunkra leghasznosabb módszert, amivel leküzdhetjük a halogatásunkat.

Ha személyre szabott segítségre lenne szükséged a halogatás leküzdésében vagy akár más témákban, akkor keress bizalommal: