Mit mond el rólad a Valentin-nap?

Vizsgáld meg a viszonyodat a Valentin-naphoz!

February 11, 2021

Emlékszem gyerekkoromban a Bálint nap azon kívül, hogy felköszöntöttük a Bálint nevű családtagokat, ismerősöket semmit sem jelentett. Furán néztünk az angol tanárunkra, aki a Valentin-nap alkalmából arra kért minket, hogy szívekkel díszített üdvözlőlapokat készítsünk. Nem igazán értettük az ünnep értelmét és jelentőségét, hiszen az angol órán kívül alig találkozhattunk vele, hiszen akkor még a boltok nem voltak telis-tele piros és szív alakú ajándékokkal és csokikkal.

Évről-évre egyre jobban elterjedt hazánkban is az ókori Rómából származó Lupercalia, majd később Szent Bálint azaz Valentin-nap, a szerelem és szerelmesek megünneplésének szokása és évről-évre egyre nagyobb teret hódít a kereskedelemben is. A szerelem egy csodálatos érzés, ami miért ne érdemelhetne meg egy külön napot ha már a hóembereknek is van világnapjuk?

Valentin-nap

Az évek során sokat változott a Valentin-naphoz való hozzáállásom és arra is ráeszméltem, hogy mennyi mindent tanulhatok abból, ha közelebbről is megvizsgálom az ehhez az ünnephez való viszonyomat. A következőkben ebben a folyamatban szeretnék segíteni neked.

Először is nézzük meg, hogy mit is jelent neked a Valentin-nap? Szereted, utálod vagy teljesen semleges számodra? Ehhez az ünnephez való hozzáállásodat sok minden befolyásolhatja, de legtöbbször a párkapcsolati státusz az, ami leginkább hatással van rá. Az, hogy milyen érzéseid vannak vele kapcsolatban, az rólad is sok mindent el tud mondani.

Utálod?

Ha azok táborát erősíted, akik szívből utalják ezt a napot, akkor érdemes kicsit mélyebben belegondolnod, hogy miért is van ez így. Az utálat és a hozzá hasonló erőteljes negatív érzések általában azt mutatják, hogy ott még valamilyen megoldatlan „dolgod” van, hiszen nem véletlenül vált ki  belőled ilyen heves érzéseket.

Valentin-nap utálat

Lehet, hogy úgy érzed kudarcra vagy ítélve a párkapcsolataid terén, és az ebből adódó feszültségedet egy olyan ünnepre vetíted rá, ami teljesen mást jelentene számodra, ha lenne valaki melletted. Az is előfordulhat, hogy volt néhány korábbi rossz tapasztalatod és ahelyett, hogy jó élményeket is próbálnál szerezni ezen a napon, hátat fordítasz az egésznek.

Az utálat és a gyűlölet egy ünnep iránt semmilyen formában sem visz előre, hiszen bár valószínűleg nem akarod, pont emiatt lesz nagy hatással rád ez a nap.

Nem kell szeretned a Valentin-napot, de tulajdonképpen miért is kellene utálnod?

Amennyiben szingli vagy, előfordulhat, hogy ilyenkor felerősödik benned a magánytól való félelem, ami a hangulatodra is rányomja a bélyegét. Ezen persze az sem segít, hogy az instagramot görgetve látod az „álompárok” Valentin-napját, amelyek azt az illúziót keltik, hogy csak te vagy ennyire „szerencsétlen”. Soha ne viszonyítsd mások boldogságát a sajátodhoz, hiszen az ember hajlamos az ismeretlen szépnek tűnő dolgokat túlzóan idealizálni, a saját életét pedig degradálni.

magány

Ha szomorúsággal tölt el a társtalanság, akkor itt az idő, hogy megtaláld azokat az apró örömöket, amelyeket az egyedüllét nyújthat. Elsősorban önmagadban kell kiteljesedned, hiszen akkor lesz igazán jó később egy párkapcsolat, ha nem két „fél” alkot egy egészet, hanem két „egész” tud alkotni egy stabil párt. Tehát ha szeretnél a jövőben egy boldog párkapcsolatot, akkor ezt a folyamatot magaddal, önismerettel kell kezdened.

Nem kell párkapcsolatban lenned, ahhoz, hogy a Valentin-nap egy jó élmény legyen számodra. Dönthetsz úgy is, hogy barátokkal vagy családdal ünnepled meg és úgy is, hogy egy átlagos napként tekintesz rá, amiből megpróbálod kihozni a legtöbbet.

Semleges?

Hogyha számodra a Valentin-nap semleges, egy átlagos februári nap, azzal sincs semmi probléma. Mindenki saját maga dönti el, hogy milyen ünnepekhez társít jelentőséget és készül rá. A semleges érzések azt is mutathatják, hogy nincs benned ellenérzés a Valentin-nappal kapcsolatban és nem is hoz igazán lázba, de teljes mértékben tiszteletben tartod azt is, ha valakinek sokat jelent ez az ünnep.

Tulajdonképpen minden ünnep pont annyi jelentőséggel bír, amennyivel felruházzuk.

Szereted?

Szereted a Valentin-napot vagy estleg egyenesen rajongsz érte? Gondold végig, hogy számodra pontosan mit is szimbolizál ez a nap a külsőségeken túl. A szerelemet ünnepled ilyenkor, hálát adsz a párkapcsolatodért vagy a párodért? Vagy esetleg valami teljesen mást jelent számodra?

Valentin-nap

Érdemes ilyenkor megvizsgálnod azt is, hogy van-e bármilyen elvárásod ezzel a nappal kapcsolatban vagy esetleg a párod felé és hogy ezek az elvárások valóban reálisak-e. Az elvárások sokszor tudnak csalódást okozni, mivel a másik fél nincs mindig tisztában azzal, hogy milyen igények irányulnak felé. Pont ezért érdemes az elvárások helyett a tiszta kommunikációra törekedni és megbeszélni a vágyakat és egyedi igényeket.

A Valentin-nap remek lehetőség arra, hogy egy napot a párkapcsolatotok megünneplésére szánjatok és a rohanó hétköznapok közepette, a szürke február közepén egy kis színt vigyetek a kapcsolatotokba és teret adjatok az egymás iránt érzett szerelem kifejezésének.

Ajándékozás

Ilyenkor persze felmerül az a kérdés is, hogy mivel lepd meg a párodat Valentin-nap alkalmából. Ehhez érdemes figyelembe venned az ajándékozottad szeretetnyelvét is, hogy épp úgy mutasd ki az iránta érzett szereteted, ahogy azt ő is a legjobban megérti. Ha még nem tudod, hogy az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékok, a testi érintés vagy a szívességek a párod szeretetnyelve, akkor töltsétek ki mindketten az alábbi tesztet, hogy jobban megismerjétek önmagatokat és egymást: Szeretetnyelv teszt

Teszt nélkül a legegyszerűbben úgy derítheted ki a párod szeretetnyelvét, ha megfigyeled, hogy ő hogyan mutatja ki neked a szeretetét. Ha például gyakran bókol neked, akkor nagy valószínűséggel az ő szeretetnyelve az elismerő szavak, vagy ha gyakran halmoz el ajándékokkal, akkor az ajándékozás.

Mindenki elsősorban a saját szeretetnyelvén kommunikál, és azon a nyelven érti is a leginkább, hogy őt szeretik.
Valentin-nap ajándék

A fogyasztói társadalom korában élünk, amikor az ünnepek gyakran elveszítik a jelentőségüket és sokkal inkább a külsőségekről szólnak. Próbáld meg az idei Valentin-napot a külsőségek mellőzésével vagy csökkentésével és a bensőségesség megteremtésével ünnepelni, hiszen sokszor nem is az ajándék mérete és ára az ami igazán számít, hanem a figyelmesség, törődés és az az idő, amit a másikra fordítunk. Pont ezért egy apró kézzel készített ajándék, egy közös program több örömet is tud adni a párodnak vagy szeretteidnek, mint a boltban kapható drága ajándékok.

Teljes mértékben rajtad áll, hogy hogyan ünnepled vagy nem ünnepled a Valentin-napot. Ha bármilyen szélsőséges érzéseket vált ki belőled, azokkal érdemes szembenézni és foglalkozni, ha pedig szereted, akkor érdemes több tudatosságot belevinni, hogy ne csak a külsőségekről szóljon!